kásler miklós

Egészségügyi csúcsvezetőket keres a kormány, januártól új világ jön

Egészségügyi csúcsvezetőket keres a kormány, januártól új világ jön

Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter ma írásban, hivatalos levélben is felkérte azokat a szakembereket, akiket az állami kórházak vezetőinek kiválasztására javaslattevő bizottságba jelölt a kormány - derül ki az EMMI keddi közleményéből. Közben olyan hírek érkeznek, hogy januártól rendszerátalakítás is lesz az egészségügyben.

Megszólalt Kásler Miklós a magyar járványügyi helyzetről

Megszólalt Kásler Miklós a magyar járványügyi helyzetről

Kásler Miklós szerint a magyar kórházi ágyak 47%-a üres, az átvezényelt orvosok száma a 1,5%-ot sem éri el. Arra kéri a magyarokat, hogy fogjanak össze a nemzet érdekében és viselkedjenek fegyelmezetten.

Orvosbérek: módosított emelési javaslatán a kormány

Orvosbérek: módosított emelési javaslatán a kormány

A többi között munkaerőkölcsönzéssel kapcsolatos változtatásokat fogadott el az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló előterjesztésen az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága hétfőn este. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár közölte: a módosításokat, ahogy az előterjesztést is, a Magyar Orvosi Kamara kezdeményezte. Ezek tartalmazzák még a szakvizsga megszerzésének anyagi ösztönzését, garanciákat, valamint jogtechnikai pontosításokat - közölte.

Nem fogadja el a kormány új bértábláját a Magyar Orvosi Kamara!

Nem fogadja el a kormány új bértábláját a Magyar Orvosi Kamara!

A Magyar Orvosi Kamara több ponton bírálja a kormány tervezetét, amely az egészségügyi dolgozók bérének emeléséről szól. A Kásler Miklós miniszternek írt levélben a MOK úgy fogalmaz, hogy a tervezet bértáblával kapcsolatos része számukra így nem elfogadható.

Fontos bejelentést tett Kásler Miklós a tanároknak

Fontos bejelentést tett Kásler Miklós a tanároknak

Minden tanár teljes összegű táppénzben részesül, aki az iskolában fertőződött meg koronavírussal, vagy az intézménybeli történés miatt kényszerül karanténba - közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán a Facebook-oldalán megjelent interjúban.

Koronavírus: Kásler Miklós betiltotta az egészségügyi, szociális és köznevelési offline rendezvényeket

Koronavírus: Kásler Miklós betiltotta az egészségügyi, szociális és köznevelési offline rendezvényeket

A koronavírus-járvány további terjedésének megakadályozás érdekében Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter megtiltotta az egészségügyi, szociális és köznevelési ágazatban a szakmai tárgyú rendezvények személyes jelenléttel történő megtartását. Az ebbe a körbe tartozó rendezvényeket kizárólag online módon lehet megtartani - olvasható az EMMI közleményében.

Katasztrófával fenyeget a második koronavírus-hullám, mondja az orvosi kamara, és azonnali lépéseket sürget

Katasztrófával fenyeget a második koronavírus-hullám, mondja az orvosi kamara, és azonnali lépéseket sürget

A koronavírus-járvány erősödése miatt levélben fordult a Magyar Orvosi Kamara a kormány két illetékes miniszteréhez. A MOK közleménye szerint a kormánytól azt kérik, hogy a közösségi megelőzés erősítésével, illetve az ellátórendszer felkészülésével enyhtsék azokat a kockázatokat, amelyek miatt a járvány második hulláma "katasztrófával fenyeget".

Készül a kormány a koronavírus második hullámára a kórházaknál is

Készül a kormány a koronavírus második hullámára a kórházaknál is

Az összes ágyszám 20%-át kell az állami kórházaknak készenlétben tartaniuk a koronavírusos esetek ellátása érdekében, az eddigi 10%-os arány helyett - derül ki Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterének szerdán kelt leveléből. Fontos szempont ugyanakkor, hogy a magasabb készültségi fok miatt nem lehet elbocsátani betegeket a kórházakból. A mostani ágykapacitás-kihasználtság mellett természetesen nem is kell, mert van most elég üres ágy összességében szektorszinten.

Megszólalt Kásler az iskolakezdésről: elmondta, mikor kell átállni újra digitális oktatásra a koronavírus miatt

Megszólalt Kásler az iskolakezdésről: elmondta, mikor kell átállni újra digitális oktatásra a koronavírus miatt

Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon indulhat "azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni" - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A jövővel kapcsolatban Kásler Miklós elmondta azt is, hogy ha néhány iskolában megjelenik a fertőzés, akkor egy-egy osztály, kiterjedtebb esetszámok esetén pedig több osztály vagy az egész iskola átáll digitális oktatásra.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.